"A családunkban kezd formálódni az, ahogyan később a világot észlelni fogjuk. Egy eredeti, más néven „elsődleges háromszögben” látjuk meg a világot; ez a háromszög az apából, az anyából és a gyermekből áll. Ez az első és egyben valószínüleg a legbefolyásosabb rendszer, amelynek részeivé válunk...

 

A múlt élményei beszennyezhetik a jelent; a felnőtt életünkben, amikor más rendszerekkel vagyunk kapcsolatban, nem mindig tesz nekünk jó szolgálatot mindaz, amit a túlélés túlélés mikéntjéről a családunkban megtanultunk... Satir munkásságának nagy része arra összpontosított, hogy a mai viszonyokhoz igazítsa az emberek tapasztalatait, és megszabadítsa őket a korlátozó vagy rosszul működő megküzdési mintázatoktól, amelyeket gyermekkorukban sajátítottak el..."

 

"Ez a könyv azokból a tapasztalatokból született, amelyeket a Virginia Satirral sok éven át közösen végzett munka során szereztünk.

 

Mindhárman 1970 óta ismerjük Virginiát, de lehet, hogy még korábbról. Mindannyiunkra óriási hatást gyakorolt a vele való találkozás. Lenyűgözött minket, és mély benyomást tett ránk, de mindenekelőtt ihletet adott és tettekre sarkallt bennünket. Nem győztük eleget nézni, amikor családokkal dolgozott. Elkísértük a világ minden tájára, ahol műhelyeket tartott, melyek gyakran négy hétig tartottak. […]

Satir nemcsak azzal foglalkozott, hogyan lehet az egyéneknek és a családoknak segíteni, hanem az is nagyon érdekelte és foglalkoztatta, miként fejleszthetne ki olyan módszereket, amelyekkel a különböző rendszerek negatív szemléletét pozitívra és növekedésalapúra változtathatná. Kutatásai és kísérletei alapján kezdett rájönni, hogy legtöbbször rosszul látjuk az embereket. Kirakójátékszerűen rakta össze az új meglátásokat és elképzeléseket, s elkezdte kidolgozni saját terápiás eszköztárát.

Hitt abban, hogy nincs olyan ember a világon, aki képtelen lenne megváltozni – bármilyenek is a külső körülményei. Újra meg újra azt látta, hogy az emberek a tőlük telhető legjobbat teszik, s ezért nagy árat fizetnek (ez az ár lehet betegség, az intimitás hiánya, bűntudat, sikertelenség és az öröm hiánya). Tudta, hogy az emberek többet is elvárhatnának az élettől, de a legtöbben mégis csak elviselik és túlélik azt.

 

Az 1985-ben Arizona államban a pszichoterápia fejlődéséről tartott konferencián (Evolution of Psychotherapy Conference) Virginia Satir a következőket mondta: „Én a világegyetemet egy folyamatnak látom. A teljesebb emberré válás folyamatában, valami újnak a kezdetén, nem pedig valaminek a végén vagyunk.”

Hitt abban, hogy az emberek be tudják tölteni azt, aminek a betöltésére hivatottak: hogy tudnak pozitívabban, hatékonyabban működni; és hogy szabadságuk és lehetőségeik tekintetében több választásuk van. Valójában ez vezette el őt a világ minden sarkába, hogy reményt adjon, új látásmódokkal és új megközelítésekkel gazdagítsa a családterápia területét, és segítsen teljesebb emberré válni.

Ez a könyv az emberi növekedés Satir-féle modelljét mutatja be. (...) Nem a betegségekről, hanem az ember méltóságáról, erejéről és egy magasabb rendű tudatállapot megjelenéséről szól."

 

John Banmen, Jane Gerber, Gömöri Mária
1991 nyarán