top of page

"Még soha nem voltak a kapcsolatok ennyire problémásak és konfliktussal terheltek, mint napjainkban. Ahogy arra talán már magad is rájöttél, nem az a funkciójuk, hogy boldoggá vagy elégedetté tegyenek. Ha továbbra is a meghitt kapcsolatban keresed a megváltást, akkor újra és újra ki fogsz ábrándulni. Ha azonban elfogadod, hogy a kapcsolat nem azért van, hogy boldoggá, hanem hogy tudatossá tegyen, akkor az már valóban a megváltás lehetőségét kínálja számodra, és összhangba kerülsz azzal a magasabb tudatossággal, amelyik bele akar születni ebbe a világba! Azokat, akik ragaszkodnak a régi mintákhoz, egyre több fájdalom, erőszak, zavarodottság várja." (E. Tolle)

 

Túl sok a sérülés, túl sok a fájó emlék. A tündérmesét megélni már nem lehet anélkül, hogy szembenézzünk mindezzel. Az önismeret, a gyógyulás elhozhatja a meghitt kapcsolatokat akár párkapcsolatban, akár szülő-gyermek kapcsolatban, de mivel nincs rá mintánk, újra kell tanulni az önbecsülést, mások tiszteletét, felelősségvállalást, de még azt is, hogy nincs veszély, és nyugodtan megpihenhetünk a jóban.


A nők talán még őrzik ennek a magasabb tudatosságnak az emlékét, mivel a teremtés misztériumát a fogantatástól a szülésig - majd azt követően a gyermek nevelgetésében nap mint nap -, átélik. A férfiakat ettől az áldásos állapottól az évezredek messzebbre sodorták. Sem az okát, sem a történetét nem keressük most ennek…

Láthatóan a nők határozottabban keresik a megoldást, a kiutat abból a torz világból, melyet maguk körül érzékelnek. Sorra alakulnak azok a női közösségek, amelyekben a még megmentett, vagy csodával határos módon visszakapott értékeket tanítgatják egymásnak, tudást, támogatást, megtartó erőt adnak egymásnak.


A férfiakat pont úgy feszíti és kínozza ez az állapot.
Hitem szerint egy férfi is csak férfiak között tud ráébredni erejére. Ha egy férfi-közösségben érzi magát „valakinek”, miközben látja és tiszteli férfitársai erejét és esendőségét, és már nem harcolni akar velük, hanem vállvetve jól-létet teremteni, akkor képes lesz majd ugyanezzel az erővel a család közösségében is megállni a helyét.

Kedves Nőtársaim!


Amit mi megtehetünk ennek érdekében, az nem kevesebb egy csodánál.


Gyógyítani ÖnMagunkat. Felismerni magunkban a generációs sérüléseket, melyek nap mint nap érthetetlen sérelmek, fájdalmak formájában jelentkeznek.


Az élet szeretetére és tiszteletére nevelni gyermekeinket, érintéssel szóval, mosollyal.


Szeretni a Férfit, aki pont úgy vágyik erre, mint mi, Nők.

 

Merjünk hát nagyot álmodni! Mint Emese…

 

Veres Andrea

bottom of page